Üdvözöllek Kedves Kíváncsi Olvasóm!

Ma egy olyan témáról írok, amely eszméletlen módon megosztja a társadalmat, és óriási ellenszenvet épített fel jó néhány magyar háztartásban is. Ahogy az a címből is kiderült, ez nem más, mint az MLM rendszer (annak, aki nem tudná, mi az az MLM : Multi Level Marketing, azaz Többszintű Értékesítés).

Olyan érdekes, hogy az "értékesítés" szó hallatán nagyon sok embernek feláll a hátán (vagy akár egyéb tájékán is) a szőr. Pedig a világon szinte mindenki ÉRTÉKESÍTŐ.

Bizony. Csak egy aprócska bibi van a gépezetben. Amíg én megfizetett értékesítő vagyok, Te, Te, meg még Te is ugyanazt a munkát, amit én csinálok, 0, azaz NULLA forint haszonnal (nevezzük fizetésnek) teszed meg.
De miről is beszélek pontosan? Vegyünk egy példát:

Te, Alsóörsi Kis Pistáné Irén (bocsi, ha tényleg így hívnak) elmész egy nagybevásárlásra egy híres, nevezetes szupermárketbe, a DESZNYÓ-ba. Mi az, amit ilyenkor megveszel? Egy kis ezt, egy kis azt, ami épp nincs otthon. Igaz? Bármi, amit megveszel ott, annak bizony van egy márkája. Még a WC papírnak is, sőt annak van csak igazán. Melyiket fogod megvenni jobbik esetben? Azt, amelyik a legjobban bevált Neked, amelyikkel a legjobban tudsz azonosulni.
Következő lépés: Elmész a kultúr házba a fonó-szövő szakkörödre, amire minden hétfőn este 18:30-tól jársz. Ott van Szőrösné Wax Marcsa is, aki nagyon panaszkodik Neked, hogy a WC papírja annyira dörzsöli az aranyerét, hogy már ülni is alig bír. "Oh, de csodás!" - gondolod Magadban. Egy újabb felebarát, akinek ajánlhatod a Te jól bevált Cerna papírod, ami nem csak hogy simogatja, de még masszírozza is az aranyeredet.
Utolsó lépés: Marcsa barátnőd is elmegy, és megveszi a Cernát, és valóban nagyon boldog lesz, mert végre végig tudja ülni a Hóban-Kosszban következő részét úgy, hogy közben nem kell a feneke alatt legyen 3 teletöltött jégakku.

A Cerna vagy a DESZNYÓ mennyit fizet Neked azért, mert egy újabb elégedett vásárlót vittél nekik?
Ez az! Pedig Te értékesítettél, Te Értékesítő vagy. A 8 órás (+/- 100 óra) munkaidőd mellett Te még a maradék szabadidődet is arra áldoztad, hogy újabb vevőt szerezz ezeknek a cégeknek, és mit kapsz Te ezért cserébe? Pont annyit.

 Ellenben én, aki ugyanúgy segítek Neked, csak nem a márkanév minden betűje után is 100 forintot legomboló termékekkel, hanem olyanokkal, amelyek nekem már beváltak, nos... Én ezért kapok pénzt is. Ugyanúgy beszélgetek Veled, és ugyanúgy ajánlok olyan dolgokat, amiket én már sikeresen leteszteltem, csak a forgalmazó cég a reklámköltséget, meg a kis,-nagyker költséget inkább visszautalja nekem, mert neki én vagyok a marketinges is, és a kis,- és nagyker is. Ha Te pedig ezek után is úgy gondolod, hogy én Belőled akarok megélni, akkor minden nap Rámbó Árpi ébresztgessen Tetégedet gyönyörű hangjával!

Ha érdekelne a folytatása is ennek a témának, akkor mindenképp jelezd felém egy lájkkal vagy kommenttel, és írok még sok sok okosságot.

Addig viszont köszönöm, hogy elolvastál, és amikor a televásárolt DESZNYÓs szatyrod a kezedbe veszed, akkor is mondogasd Magadnak, hogy MLM.

Hellóhellóhellósziasztok!

Madárcsicsergős szép jó reggelt Kedves Olvasó!

   "Csokiiiiii!!!! Sütiiiii!!!!" - Ismerős az érzés? Amikor esetlegesen még nem is látjuk meg, de beugrik, és onnantól kezdve minden akadályt úgy állnánk, mint Rambo a golyózábort, csak hogy megkaphassuk szeretett - vagy éppen imádott - édességünket. Nos, nekem az. Bár sosem voltam édesszájú, mégis volt pár olyan ehető "méreg", amiért megőrültem. Végül pedig elértem a 107 kilót.

   A tegnapi napon megosztottam a fenti képet a Facebook oldalamon, és meglepetésemre lassan 200 kedvelést kapott (tudom, tudom... Mások ezreket, tízezreket kapnak). Nagyon sok gratuláció fogadott, és ugyancsak sokan kérdezték, hogy mi a módszerem. 
   2011-ben még 78 kg voltam, majd 2012-ben 90 kg, végül pedig 2013-ban túlszárnyaltam a 100-at is. Hogy miért? Nem tudtam nemet mondani az ételnek. Úgy gondolom, annak, aki most ezt elolvassa, nem egy idegen érzés. Mindannyian így léptünk be az Elhízottak birodalmába. Ezalatt a két év alatt folyamatosan nyugtattam magam, hogy áh, csak egy picit nőtt a hasam... Na jó, talán egy picit elkezdett ereszkedni a mellizmom (csöcsösödtem)... De hát na... Így is szeret aki szeret. Tudjátok mit? Ez így volt. Aki szeretett, így is szeretett. Soha nem fordult el tőlem senki azért, mert kövér lettem. Egy gond volt. Én magam elkezdtem nem szeretni magam.
   2013-tól kezdve jó néhányszor megpróbálkoztam különböző fogyókúrákkal, diétával, edzéssel. Kb 1 hétig minden egyes alkalommal. Mindegyik "erőpróba" szenvedés volt, és hát őszintén megvallva: Ki az, aki szeret szenvedni? (Kérem, a különböző Szürke árnyalata kedvelőket, itt most próbáljanak a valódi értelméhez ragaszkodni a szónak). 
   Az egyik nagy ellensége a fogyási szándékomnak az ideg volt. Nem, nem vagyok idegbeteg, de ha stressz ér, akkor eléggé hajlamos vagyok a zabálásba fojtani bánatomat. A másik nagy ellensége a fogyási szándékomnak az irodai munka volt. Ez a fajta kényelem olyan szinten magába tud szippantani, hogy az ember legalább annyira vészesnek éli meg a mozgás bármely szándékát, mintha az ujját kellene levágják (tisztelet a kivételnek).

   Teltek-múltak az évek, és Sanyika továbbra sem akart a bűvös 100-as alá kerülni, sőt inkább csak gyűjtötte az értékes kilókat (az állattenyésztéssel foglalkozó olvasók bizonyára értik az "értékes" szó jelentését). Az életkörülményei stabilizálódtak, a stressz szintje eléggé lecsökkent a környezetében, mégsem tudott ellenállni a csalogató falatkáknak. Sőt... Elindult Mekilandbe, és szoros barátságot kötött a Burger (King) Királlyal is. A súly pedig csak gyűlt és gyűlt.

   Egy szép tavaszi napon Sándorunk különböző eseményeken vett részt, ahol immáron nem ő fényképezett, hanem őt fotózták. Ám a kamerán nem volt semmilyen effekt, ami eltorzíthatta a valóságot, és ez eléggé megijesztette főhősünket. A mérleg pedig folyamatosan a rendőrséget akarta értesíteni (valamiért állandóan azt mutatta, hogy 107). Mindezek mellett folyamatosan kapargatta az aznapi táplálék a nyelőcsöve legfelső harmadát is.
   Ezek voltak az életemben azok a pillanatok, ahol a gyomrom helyett az agyam kezdett el munkálkodni. Végiggondoltam, hogy hol tartok most, és hova vezethet ez hosszútávon. Természetesen már korábban is figyelmeztettek mások a súlyproblémák mögött rejtőző veszélyekre, de mindezek a szavak is a gyomromban kötöttek ki.

   Fogyni akarok, vagy fogyni fogok? - Így szól ezen bejegyzés címe. A kettő nem ugyanaz. 2013 óta folyamatosan fogyni akartam. De nem fogytam, vagy ha igen, akkor is keveset sok szenvedéssel, és a dupláját szedtem vissza elég rövid időn belül. Életemben egy kritikus ponthoz jutottam el, amikor első alkalommal fogytam ki a kifogásokból. Nagyon sok opciót vettem számba, melyik lehetne a legjobb, de legfőképp a legjobban működő.
   Egy nagyon fontos dologra jöttem rá: Minden ember más-más "áldozatokat" tud beiktatni az életében annak érdekében, hogy elérjen bármilyen célt. A saját példám: Tökéletesen tudtam már az első pillanattól kezdve (tanulva a múltbéli próbálkozásokból), hogy ha egyből nagyobb mozgásra kényszerítem magam, esetlegesen elmegyek edzőterembe, ami számomra rossz közérzetet teremt, akkor biztos a bukás. Ugyanakkor tudtam, hogy nagyon szeretem a természetet, szeretek gondolkozni, merengeni, gyönyörködni a Dunában, úgyhogy azt a célt tűztem ki magam elé, hogy hetente párszor hazasétálok a munkahelyemről. Ez kb 5,5 km-t jelent, amit 55-57 perc alatt teszek meg átlagosan. Valóban, így később érek haza, és talán kevesebb idő jut a filmekre és játékokra, de egy próbát nem megér?
   

   Ezzel a mozgás része ki is van pipálva a tervnek. Ugye tudjátok, hogy a fogyásban / testsúlykontrollban 30% a mozgás, és 70% a táplálkozás?
    Akkor jöhet a táplálkozás része. Őszinte leszek, sosem szerettem méricskélni, hogy miből mennyit egyek, és amúgy sem tudom, hogy mi jó, és mi nem, mert az interneten 2 ugyanolyan módszert nem fogsz látni. Kollégám a "csak csirkemell" módszert ajánlotta. Azt hiszem, akkor még az egyedüli imádott hústípusomat is kiírtottam volna az életemből. Egyébként ez a része volt a legnehezebb része számomra, mivel otthon sem főzök.
    Egyszer csak beugrott, hogy van nekünk, Magyaroknak egy Schobert Norbink. Őszintén szólva nagyon sokáig ellene voltam ennek az Update cuccnak, mert úgy gondoltam, hogy haszontalan, élvezhetetlen hülyeségeket árulnak kétszeres áron. Most viszont azt mondtam, hogy megnézem, mi az, amit nekem ajánl.
    Eddig a napi étkezésem körülbelül 5.000 Ft volt (ÁFÁval együtt). A lenti kantinban 2.500 Ft-nál olcsóbban csak akkor ettem, ha előtte mondjuk fél órával benyomtam már egy szendvicset. A reggelim korábban 2 baguett volt (1000 Ft + ), napközben a nasik nem maradhattak el (500-1500 Ft), a vacsora meg általában Burger King vagy Meki volt potom 2000 Ft-ért.
    Az Update 1 napi menü 2100 Ft körül van, ami magában foglal egy reggelit, ebédet, uzsonnát és vacsorát. Azt mondtam, hogy miért ne próbálhatnám ki. Mivel Norbi neve alatt fut, bíztam benne, hogy csak nem hízókúrát akar csináltatni velem. Megrendeltem 3 napra (szerda-csütörtök-péntek). Már az első napon meglepődtem. Az adagok tekintetében kb körömnyi adagra számítottam. Nos az ebéd a nap legnagyobb adagja. Jelentősen kisebb, mint amihez korábban szokva voltam. Megettem, és ösztönösen elkezdtem figyelni a szervezetemre. A megszokás miatt volt egy olyan érzés bennem, hogy emellé még azért lecsúszna valami, viszont amikor a gyomromra figyeltem, azt vettem észre, hogy teljesen jól van. Nagyon furcsa érzés ez, a skizofréniához hasonlítanám (persze nincs tapasztalatom benne, mielőtt a kérdés felmerülne.... Legalábbis ezt mondta nekem a hang). Olyan, mintha egyszerre két érzés vezérelne. Az éhezés és a jóllakottság. 
    Úgy döntöttem, hogy most az egyszer bízom a gyomrom által sugallt jóllakottság érzésére. Jó döntés volt. Azonban féltem, mert korábban már eljutottam olyan szintig, hogy nem telt el óra anélkül, hogy ne egyek valamit. Célkitűzésként azt mondtam, ha 12-kor ebédeltem, akkor 3 körül fogom megenni az uzsonnát, és olyan 6 körül a vacsorát. Eléggé meglepő volt, hogy a következő alkalom, amikor az órára néztem éhségérzet miatt, 3 óra után volt. Nap végén pedig tervezetemhez hűen hazasétáltam. Nagyon jó érzés volt, és sokkal frissebb voltam, mint amikor a gyorsabb utat választottam. A Duna valóban sokat tölt rajtam.

     Két hónap telt el azóta, hogy elkezdtem. Akkor 107 kg voltam, ma reggel pedig 99,7 kg. Viszont arról még nem beszéltem, hogy így visszanézve hogyan éltem meg ezt az egészet. Az elején nagyon tartani akartam magam az időpontjaimhoz, és hogy csak és kizárólag azt eszem, amit kapok a napi menüben. Ma már tudok kompromissumokat kötni. Ha van olyan, amit nem nagyon szeretek (pl. kefír), akkor kérdés nélkül bevállalok helyette egy müzliszeletet, vagy akár egy 7Days croisont. Hétvégén nem rendelek magamnak kaját, mert a hétvégéim sosem fixek. Az utóbbi két hétvégén 2x is rendeltem egy olyan ételt, ami sült krumpliból és csevapból illetve sült hagymából állt. Elég nagy adag volt, és az utóbbi 2 hónapban nem is nagyon ettem krumplit. Annyira megtelített, hogy másnap délig semmit nem ettem, és nem voltam éhes. Tegnap 2 hónap után úgy döntöttem, hogy veszek egy 3Bit csokit, mert az az egyik nagy kedvencem, amiből régebben képes voltam 3-4-et is megenni egy nap. Megettem. 1 perc múlva olyan rosszul lettem, hogy alig bírtam ki hányás nélkül. 

     És most jutottunk el egy fontos ponthoz: Tegnap, mikor megosztottam ezt a bejegyzést, nagyon sokan kerestek meg, hogy mi a titok, hogy értem el ezt az eredményt ilyen könnyen. Ugyebár azt írtam, hogy 0,5% erőfeszítéssel, és nem hazudtam. 2 hónap után visszanézve pontosan ennyi energiát kellett belefektetnem. Ám nem fizikailag. Lelkileg, mentálisan. Hogy mi volt ez? Az első 3 nap - 1 hét alatt nehéz volt az, hogy Meki és Burger King mellett sétáltam el, mellesleg az útmenti gyrososoktól csak úgy áramlott ki a sült hús illata. Este/éjjel rendszeresen ettem 2 hónappal ezelőttig. Most meg kellett állnom, hogy akkor se egyek, ha ezek az illatok csalogatnak. Ez volt 0,25% belefektetés, hiszen semmi mást nem kellett tennem, csak annyit mondanom magamnak, hogy ezt erre most nincs szüksége a szervezetemnek. 
     Tegnap sétáltam hazafelé, és hirtelen a semmiből lettem figyelmes arra, hogy már majdnem otthon vagyok, és meg sem éreztem az étkezdékből kiáramló illatokat. És hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mióta nem érzem meg őket, mióta nem befolyásolják az éhségemet.
     A második 0,25% "erőfeszítés" pedig akkor volt, amikor rá kellett vennem magam arra, hogy hazasétáljak. Nem minden alkalommal ment könnyen, de nem is kell minden nap megtenni ezt az utat (pláne, ha esik az eső). Viszont a heti 2-3 alkalom szerintem egy teljesen vállalható mennyiség.
       Hogy ezen felül volt-e még bármi egyéb, amit be kellett volna áldoznom a fogyás oltárán? Nem igazán.

Ugyebár említettem, hogy tegnap nagyon sokan kérdezték meg, hogy mi a titok. Nagyon furcsa volt azzal szembesülni, hogy ezen emberek nagy része amint elolvasta, amit privátban válaszoltam (ugyanezt, amit most írtam le Nektek, csak rövidített verzióban), egyből az alábbi "érvekkel" jöttek: 
 - Én nem hiszek Norbiban (senki nem mondta, hogy Norbival kell lefogyni)
 - Én nem fogom méregetni a szénhidrátot (erre lett kitalálva a különböző étteremláncolat, ahol ezt megteszik helyetted... Persze, így lehet, hogy drágább, de ha arra gondolsz, hogy nem kell elmenned bevásárolni, nem kell főznöd, nem kell becsomagolnod, nem kell magaddal vinned, hanem mindent készen kapsz, és már csak melegíteni kell és megenni...)
 - Én biztos nem tudnék olyan kis adagokat megenni, éhes lennék utána egyből. ( Ember! Fentebb leírtam, hogy én mennyit ettem egy nap. Szerintem elég kevés olyan elvetemült van, aki még ezt is felül tudja múlni. Ha a szénhidrátot lecsökkented kb 100 g / napra, eltűnik az éhségérzeted, vagy legalábbis elég rendesen lecsökken, a gyomrod összeszűkül, és kb 10 nap után már teljesen természetessé válik az, hogy keveset eszel)

    Én senkit nem szeretnék meggyőzni arról, hogy fogyjon le, hiszen ez mindenkinek a saját döntése. Ezt a blogot is azért írtam le, mert nekem ez 6 év volt. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megértsem, a siránkozástól nem fogok fogyni, és ha azt várom, hogy 0%-os erőfeszítéssel súlyt veszítsek, akkor akár DisneyLandbe is mehetnék, mert ott legalább élőben lehet találkozni a meseszereplőkkel. 
    Tedd fel a kérdést Magadnak: 0,5% erőfeszítés (lelki/szellemi) sok azért, hogy később örömmel tudj a tükörbe nézni? Nekem nem volt az.

     Mielőtt a záró részhez érkeznék, szeretnék egy hatalmas köszönetet mondani Szüleimnek, Páromnak és Családjának azért, hogy hittek bennem a kezdetektől fogva, hogy mellettem voltak, hogy erőt adtak, hogy nem hagytak elcsábulni a gyengébb pillanatokban, hogy nem hibáztattak akkor, ha mégis sikerült elcsábulni, hanem inkább bíztattak. A 0,5% mellett ők alkotják nekem a maradék 99,5%-ot, mert segítenek abban, hogy ezt az utat ne egyedül járjam meg. Köszönöm!

    A végére pedig néhány tipp, amik nekem segítettek, hogy ne szenvedés legyen a fogyás:

 - Mielőtt belekezdesz, állíts fel egy REÁLIS célt Magadnak (az enyém 90 kg volt év végéig... Valószínűleg ezt sikerül felülmúlni, és az extra sikerélmény, úgyhogy nem baj, ha egy kicsit fölé lősz)

 - A mérleg a barátod, ha tudod helyesen használni. Nagyon fontos, hogy a súlyod állandó változásban lesz.

 -  Este a mérleg mindig többet fog mutatni, mint reggel (ez lehet 0,5 - 1,5 kg)

 - Reggel mindig pisilés után mérd le magad (akár 0,5 kg-t is jelenthet, és egy pohár víz után is lehetsz már nehezebb, de nagy erőt tud adni akár 0,5 kg különbség is)

 - El fog érkezni egy pont, ahol megáll a fogyás, sőt lehet, hogy még fel is fogsz szedni pár dekát, akár 1-1,5 kilót (nálam ez kb 10 nap után állt be, és másfél hétig tartott, de már előre felkészítettem magam. Ebben az időben jártam 103,5 körül, egyik nap még elértem a 102,7-et is, majd másfél héten keresztül volt, hogy 104-re is felmentem. Másfél hét után egyik reggel 102,5 voltam, másnap pedig 100,9 - ehhez hozzátartozik, hogy volt egy 1 napos forgatás is, ahol péntek este ettem utóljára, és szombaton este fél 8-kor legközelebb. Érdekes módon nem voltam éhes egész nap)

 - Ha az elején nehezen megy az esti időszak, ajánlom a tökmagot, szotyit vagy mogyorót. Elvileg hízlalnak, gyakorlatilag picit lassabb volt a fogyás tőlük, de egyszer sem lettem nehezebb miattuk. Persze azt is vállald be, hogy egy kisebb tömegveszteség után, amikor ürül a szervezeted, úgy fogsz kinézni, mint egy pubertás kölök.

 - Igyál annyi vizet, amennyi csak belédfér. Sokszor amikor éhséget éreztem, akkor is vizet ittam. Csodákra képes.

 - Amennyire csak lehet, hanyagold a cukrot és a szénhidrátokat (mivel nagyon kevesen fogják Norbit választani, aki automatikusan odafigyel a kajáknál erre, ezért ajánlom ezt. Nem hittem, és a saját szervezetemen tesztelgettem. 1 hét Norbi után szénhidrátdúsabban kajáltam, azonnal beindult az éhségérzet)

    No, körülbelül ennyi lett volna, ez is tömörítve, hiszen lehetne erről napokat is beszélni. Nagyon remélem, hogy legalább 1-2 embernek tudtam segíteni ezzel a bloggal, hiszen ez lett volna a célom. Ne kelljen Neked is éveket várni arra, hogy megtaláld a saját utadat, mert lehet, hogy addigra már késő lesz.
    Ha esetleg belekezdesz, és bármilyen kérdésed lenne útközben, tanácsra lenne szükséged, vagy akár csak eredményeket szeretnél megosztani, keress nyugodtan facebook-on, vagy a zoltai.sandor.ifj@gmail.com e-mail címen. 

    Sok sikert és az erő legyen Veled! 

Na Ciao! 

Helló Mindenki! (így hosszú idők után ismét)

   Ma egy újabb érdekes témát hoztam, amin lehet lelkizni sokáig. Ja, nem. A tőlem megszokottól kicsit távolabb álló, ám mégsem teljesen életidegen ötlettel közelítelek meg Benneteket Kedves Híveim.

  Mivel ma Magyarországon mindenki megengedheti magának, hogy félmisiből (elnézést Mihály nevű olvasóimtól) elmenjen mindenféle csodaszép tengerpartokra, hegységekbe, földrajzi egységekre, így arra gondoltam, megkreálom ezt a posztot, mert úgysem fogja elolvasni senki. Ha Te mégis itt vagy, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinálsz, vagy csóró külföldi vagy.

  Térjünk hát a lényegre. Nagyon sokáig mászkáltam én is a költségvetés azon mókuskerekében, ahol egyáltalán nem volt megoldható az, hogy az étkezések, csekkek és egyéb kiadások mellett még százezreket tegyek félre nyaralásra különböző mediterrán tengerpoartokra, vagy óriás hegységekbe, vagy sivatagokba, vagy Csodaországba... Viszont a világ fejlődik, a technika erősödik (meg az Euró is), és az emberek folyamatosan próbálkoznak a kényelem és az alacsony árak maximumát kihozni magukból. Így bukkantam én is rá egy csodálatos lehetőségre, melynek köszönhetően nem kell 100 ezres tételben gondolkoznom akkor, ha tengerpartot szeretnék látni.

   Jelen példában a következő kritériumok lépnek érvénybe:

- 2 fő
- Június 30 - Július 4
- Tengerpart
- Olcsó

   Nos, mindamellett, hogy nem gondoltam volna, hogy ezt 100.000 alatt meg lehet úszni, SIKERÜLT az alábbi feltételekkel / összegekkel:

   2 főre foglaltam szállást a horvát tengerparton, melynek végösszege 31.000 Ft volt.
Az utat Budapestről autóval tesszük meg, és mivel az autóm tankja és fogyasztása is egyaránt kedvező, így az oda-vissza út 2x502 km = 1004 km... Egy kellemes tankolás alkalmával jelenlegi árak mellett kb 20.000 Ft-ból teletankolom az autót, ami nagyjából 1100 km-re elég (nyílván a földrajzi adottságoktól is függ, de úgy gondolom, hogy nem fogja túlzottan megdobni a végeredményt).

   Tehát így néz ki a tervezett felállás:

- Szállás: 31.000 Ft (5 nap / 4 éjszaka)
- Utazás (oda-vissza): 20.000 Ft
Ezen felül pedig minden más opcionális, saját igényeknek megfelelően.
- Étkezés: Úgy tervezzük, hogy már alapból viszünk néhány kaját magunkkal, amivel napi 1-2 étkezést le is tudunk. Ezen felül kajára kb max. 10-15.000 Ft-ot szánunk a helyi specialitások és mondjuk napi 1 étkezéssel együtt.
- Mivel Plitvice 60 km-re van tőlünk, ki nem hagyhatjuk. Emellett még biztosan fogunk a környéken is bóklászni, ezért még számolok egy fél tank benzinnel: 10.000 Ft.
- Esetleges szuvenír plusz belépőkre még számolok olyan 8-10.000 Ft-ot.

   Ezek az összegek természetesen változhatnak a programok tekintetében, de véleményem szerint csak lefelé.

   Összegzés:  Egy tengerparti nyaralás teljes mértékben a tengerparton 5 napra megoldható 86.000 Ft-ból úgy, hogy az ember millió élménnyel gazdagodik, és nem kell szűkösködjön.


  Tudom, tudom... Most jön az a rész, hogy ez egy nagyon nagy összeg, és egy átlag magyar fizetésből nem lehet megoldani. Nekem nem is felelősségem bárkinek is a zsebében kutakodni, és ezzel a poszttal sem az volt a cél, hogy életmódtanácsokat adjak. 

De nézzünk mélyen magunkba: a havi teljes kiadásainkban nem tudnánk minden hónapban 5.000 Ft-ot félretenni? Egy év, 12 hónap alatt az 60.000 Ft.

A fenti példámat közelítsük meg másik oldalról. A szállás és az utiköltség fix. A nyaralásnak nem a pompa és a pucc lenne a lényege, hanem a lelki töltődés. Ennek fényében számoljunk kicsit másképp:
- Ebéd: étterem vagy egyéb helyi drága kaják helyett tartósítható, és azonnal felmelegíthető konzerv kaja: 1 db 649 Ft. Két főre ez napi 1298 Ft. Öt napra ez 6445 Ft. Ez máris ~9000 Ft-tal kevesebb, mint amit fentebb említettem.
- Reggeli és vacsora: 2 kg kenyér elég kellene legyen 2 főre 5 napra. Az összesen ~5-600 ft. Emellé egy margarin és pár zöldség meg valami felvágott vagy szalámi még legyen 1000 Ft.
- Szuvenír és belépők: Ha már annyira mélyen vagyunk anyagilag, akkor nem azért megyünk, hogy másoknak vásároljunk, vagy mindenhova túristáskodjunk, hanem hogy kikapcsoljunk, elfeledkezzünk egy kicsit a szürke hétköznapokról, így máris meg lehet spórolni még 10.000 Ft-ot.
- Fél tank a helyi közlekedésre: ez az egyedüli, amit nem spórolnék meg, hiszen ez kárpótolhat minket a kihagyott belépők miatt.

  Ha így számolok: 86.000 Ft - 9000 Ft - 10.000 Ft = 67.000 Ft. Ha még ez is sok, akkor lehet azt mondani, hogy a benzint is lecsökkentjük 550 km helyett 250 km-re, így az még kb -5.000 Ft.
  
   Összegzés: 62.000 Ft, 2 fő, 5 nap, horvát tengerpart + Plitvice. Mindez havi 5166 Ft-ot jelent 1 éven keresztül.
Valóban lehetetlen lenne ennyit spórolni? Természetesen tudom, hogy vannak, akik nagyon szűkösen élnek, és ez a poszt nem is feltétlen nekik szól... Ugyanakkor hiszem, hogy sokan a kifogások világában élünk, és könnyebb másokra irigykedni, mintsem tenni a saját boldogságunkért.

  És hogy mit kapsz ezért a pénzért? Jöjjön pár kép:

Illetve Plitvice:

   Ha pedig ezek után is érdekel, hogy lehet ilyen lehetőségeket elcsípni, akkor ide belinkelek pár oldalt, amik az átlagos keresőkön túl is jó ajánlatokat tudnak hozni:

- Top favorit: https://www.airbnb.hu/
- szallas.hu
- booking.com

Mivel nem mindenki ide szeretne utazni, és van, aki akár repülne is szívesen, akkor pedig:
- https://www.skyscanner.hu/
- Illetve érdemes a WizzAir és a Ryanair oldalán is dátumok között böngészgetni, mert 1-2 hónappal előre már vannak igazán jó ajánlatok (pl. Milánó 2 főre oda vissza már megoldható 24.000 Ft-ból).

   Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik még ennél is jobb módszereket tudnak, viszont én most azokra az emberekre koncentráltam elsősorban, akik a szürke hétköznapokba begyepesedve keresik a kifogásokat, hogy miért ne legyenek boldogok. Egy ilyen kirándulás nagyon sokat tud tölteni rajtunk, és sok erőt tud adni a mindennapok harcaihoz (erről is fogok majd írni később).

   Sajnos azt is tudom, hogy sokan vannak, akik egyik napról a másikra élnek, részint saját hibájukból, részint pedig nem. Még nekik is azt tudom tanácsolni, hogy ha másképp nem is, de próbáljanak legalább a környékükön, vagy picivel távolabb kimozdulni. Nagyon fontos, hogy ne engedjük, hogy a mindennapok monotonitása átvegye az irányítást fölöttünk, mert akkor az Életben még a legapróbb örömöket is bűntetésnek fogjuk megélni.

   Ha tetszett ez a bejegyzés, dobj rá egy lájkot, és oszd meg! Ha nem tetszett, akkor is oszd meg, hátha ezzel adsz egy esélyt olyan embereknek, akiknek a döntési lehetőség adott, csak nem tudják még a hogyanra a választ.
Akárhogy is, köszönöm, hogy elolvastad! Találkozunk a következő bejegyzésben!

Ciao! 
Sanyi

Na hello ismét Mindenki!

Az elmúlt két napban ömlöttek belőlem a gondolatok, és úgy gondoltam, ma pihenőnapot tartok. Aztán rájöttem, hogy a konditermes elszántságom idején (Isten nyugosztalja) is a pihenőnapok tettek keresztbe (no meg a Burger King - Reklám helye itten vagyon). Úgyhogy ismét ölembe vettem a laptopot, amely az elmúlt napok során szimbiózisos kapcsolatba került velem, és bepötyögök néhány gondolatot Nektek.

Úgy gondolom, nem csak a párkapcsolati témák azok, amik el tudják gondolkodtatni az embert. Az év végéhez közeledve sokmindenkitchallok (vagy olvasok Facebook bejegyzések során) arról beszélni, hogy milyen jó, hogy vége az évnek, majd 2017 lesz a megváltás, és akkor minden jobb lesz. Nos, ezeknek az embereknek van egy rossz hírem. 2017 is csak 4 darab szám egymás mellé való helyezése, melynek legnagyobb jelentősége, hogy leszűkítse a visszaemlékezést a születésünk napjával kapcsolatban. De ez a 4 szám semmit nem fog változtatni azon, hogy az életünk hogy alakul.

Persze visszagondolhatunk arra, hogy mi minden történt ebben az egy évben (ok, erre is jó, mert januárig talán még pontosabban visszaemlékszek, mint Barack Obama megválasztásának évére ), és megállapíthatjuk, hogy minden úgy ahogy volt, sz... szuper rossz volt. Megbuktam matekból, kirúgtak a munkahelyemről, megharapott egy kutya, terhes lettem, pedig férfi vagyok, stb. De ez mind a jó emberi mentalitásnak (direkt nem akartam magyar mentalitásra általánosítani) köszönhetjük, mert tökéletesen hajlamosak vagyunk csak a rosszat észrevenni magunk körül, még akkor is, ha mellette minden másért összetehetnénk a két kezünket.

És itt most meg is állok a "bölcs gondolatok" megfogalmazásával. Mindenki nézzen mélyen magába, és döntse el, hogy valóban rossz volt-e az előző éve, valóban csak rossz történt-e vele, majd húzza meg a pezsgős poharat, mosolyogjon egyet, és tekintsen pozitívan a jövőbe.

Én hihetetlenül meg vagyok elégedve a 2016-os évemmel. 2015-öt nagyon nehezen zártam, ám éjfélkor, amikor mindenki ünnepelt, én beraktam a Queen-től a The show must go on című világslágert, és tudjátok mit? Bejött. Csupa csodálatos dolog történt velem az új évben. Szakmai sikerek, eljuthattam olyan helyre, ahová nem gondoltam, a családom boldogsága nagyban hozzájárult az új év örömeihez, kimondhatatlan számú régi álmom vált valóra, a hobbym terén eszméletlen sikert értem/értünk el, új barátokat szereztem, és barátnak hitt személyek morzsolódtak le, személyiségemben óriási változásokon mentem keresztül, melyekhez nagyon nagy segítséget kaphattam (igen, Tőled ), a magánéletemben is csodálatos változások álltak be, és még hosszan sorolhatnám, mert ez még mind semmi. Amire viszont idén a legbüszkébb vagyok: Tiszteletbeli keresztapuka lettem. Kimondhatatlanul csodálatos érzés! Úgyhogy én hálás vagyok azért, amit 2016 hozott, és bízom benne, hogy 2017 is legalább ennyire csodálatos lesz!

Ma rövidebb lett a bejegyzés, úgy gondolom, nem is kell mindent elnyújtani.
Amit zárásként tudok mondani: Ünnepeljük meg mindannyian az év utolsó napját, és nyitott szívvel várjuk az Új Évet! Zárjunk le minden haragot, bánatot, bosszúságot, minden negatív dolgot, és hagyjuk itt a küszöbön! Próbáljunk meg még nyitottabbak lenni minden nap jó dolgaira, és próbáljunk meg mi magunk is örömöt okozni másoknak, hozzájárulni, hogy 2017 végén a szép emlékek gyarapodjanak másokban!

Zárásként szeretnék köszönetet mondani Mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyen csodálatos legyen az idei évem (Igen, Te is Kedves Olvasó sokban hozzájárultál)! És ne feledjétek:

Hello Mindenki!

Ismét megszállt a szentlélek, és billentyűzetet ragadtam, hogy átadhassak néhány gondolatot, melyeket továbbra is saját tapasztalatokon építettem fel.

Mai témámnak véleményem szerint a párkapcsolat egyik legfontosabb pillérét hoztam, mely nem más, mint a Kommunikáció. Persze, tudom... Sablonos sallang szöveg, hogy beszélgetni kell egymással, meg az majd mindent megold, meg majd megtaláljuk a lelki békénket... Ám, ha egy kicsit mélyebbre nézünk, megérthetjük, hogy ez sokkal több puszta közhelynél.

Miről is szól egy párkapcsolat? Ahogyan az Élet is, úgy ez is egy örökös tanulási folyamat, annyi különbséggel, hogy itt szűkebb a témakörök listája. Megismerni azt az embert, akit társunknak tekintünk (aki a poligámiában hisz, az vagy asszonyának/zurának számával megegyező ismétlésben olvassa el eme bejegyzést, vagy keresse meg a piros X-et a jobb felső sarokban!), és folyamatosan alakítani a közös létet úgy, hogy az mindkét fél számára kedvező legyen. Ezen kaland során használhatunk non verbális eszközöket ( írás, mutogatás, bemutogatás, füstjelek stb.), de ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, belátjuk, hogy mindenki szóból ért. Beszélgetni, beszélgetni és beszélgetni!

Nagyon sok párkapcsolatot láttam már félresiklani, mert a felek nem voltak hajlandóak kommunikálni egymással. Nem szól szám, nem fáj fejem! Én azt mondom, inkább beveszek egy Aspirint (ez volt a reklám helye), és bevállalok pár kellemetlen percet, akár órát, de legalább tudom, hogy van valaki mellettem, akivel megoszthatom az élményeimet, életem minden pillanatát, és egymás mellett vagyunk jóban-rosszban (eredetileg ide azt akartam írni, hogy: ..., mintsem kérges legyen a tenyerem... De rájöttem, hogy a fentebbbi sokkal olvasóbarátabb verzió).
Ok, ez mind szép és jó... De miről is beszélgessünk egy párkapcsolatban? És a kérdés teljesen jogos. Nem azért, mert csak konkrét dolgokról lehet társalogni a másikkal, hanem azért, mert nagyon sokan nincsenek megáldva olyan szófo... szóömlési tehetséggel, mint mondjuk én, vagy egyáltalán nem igazán tudják, hogy miről is indítsanak párbeszédet. Nos, ha közhelyet akarnék írni, akkor az állna most itt, hogy: Bármiről.

És tényleg... Ami viszont fontos: A beszélgetések során mindig figyeljünk a másikra! Az emberi egó képes eluralkodni még egy ilyen egyszerű helyzetben is, és csakis a saját érdekekre, saját érdeklődési pontokra koncentráltatni, míg bizonyos esetekben elsiklunk afölött, ami partnerünknek lehet, hogy épp kardinális, de legalábbis nagyon fontos pont lehet. Például: Engem nagyon érdekelnek a számítógépes játékok (direkt kezdtem az énnel), míg társam a kutyákért van oda. Halálra ítéljük a közös jövőnket, ha én (mondom ÉN) elmesélem neki, hogy melyik 8 mm-es fegyverrel milyen lyukat vágtam a földönkívüli szupergonosz fővezér nyálas koponyájába, de amikor ő meséli el, hogy a kutyája hogyan ásott gödröt a kertben és hozott elő egy rég eltemetett képet, az csak simán elmegy a fülünk mellett. Ha valakit társamnak választok, az nem csak a fizikai mivoltára vonatkozik, hanem minden másra is, amit ő az előttem élt életéből hozott magával.

Ám a beszélgetéseknek van egy másik, talán legfontosabb formája: A mély, lelkifröccsök. Nincs két egyforma ember (közhely), így viszont megeshet, hogy ami Neked természetes, az engem bánt, vagy épp fordítva. A "Féltékenység" című bejegyzésemben szót ejtettem arról a bizonyos rózsaszín ködről, és úgy gondolom, hogy most is elő kell hoznom, hiszen ez az időszak az, amikor félredobjuk az egót, és teljes egészünkben próbálunk megfelelni a másiknak. Amikor pedig mindez elmúlik, akkor eszmélünk rá arra, hogy mindezidáig semmi mást nem tettünk, csak feladtuk önmagunkat, és itt érkezünk el arra a pontra, ahol az elsiklások nagy százaléka elindul. Személyiségünk visszaszerzésére küzdelemként tekintünk, nem pedig csapatmunkaként. Lehet, hogy az úton kezdeményezünk kommunikációt a másikkal, de nagyon sok esetben az egó nem enged a másik szemével nézni a világot. A beszélgetés elkezd egyre inkább tromfolássá válni. "Én lemondtam a mákos gubáról, de Te nem értékeled, és amúgy is Te vagy a hibás, mert én mindent eldobtam miattad, csak hogy jó legyen Neked, de Te semmit nem tettél értem." Mindeközben elfelejtjük meglátni, hogy a társunk talán az eddigi életét úgy ahogy volt feldobta azért, hogy mi boldogok lehessünk. Ezeknek a veszekedéseknek jobb esetben békülőszex a vége, rosszabbik esetben akár több napos duzzogás. Végül kibékülünk (így vagy úgy), de egyvalamit fontos megjegyeznünk: Minden, amit teszünk, nyomot hagy a másikban. Az egyik nyom lágy és kellemes, de a másik lehet egy acélbetétes bakkancs rúgása is. Utóbbit meg lehet bocsátani, toldozni-foldozni, de eltűntetni soha. Ha pedig ezek felgyűlnek, ott sosem lesz happy ending.

A párkapcsolati kommunikációról még nagyon sokat lehetne írni, lenne is témám még bőven, de a tegnapi bejegyzésem óta nem keresett még meg egy szponzor sem könyvkiadatás céljából, úgyhogy nem nyújtom most el.

Remélem, ezen bejegyzéssel rá tudtam világítani egy-egy fontos pontra a témával kapcsolatban, vagy csak elindítani egy kisebb önvizsgálatot.

Ha tetszett az iromány, nyomj egy Like-ot, vagy oszd meg nyugodtan! Ugyanakkor szívesen fogadok bármilyen hozzáfűzést, véleményt, tanácsot, igazából bármit, ami épít akár engem, akár a többi olvasót.

Találkozzunk a következő szemezgetésemben is!

Ciao!

Hello Mindenki!

Nagyon sok bejegyzést olvastam már a témával kapcsolatban, leginkább női íróktól, ám férfiaktól annál kevesebbet. Pedig ez nem egy egyirányú, tipikusan csak nőket megszálló téma, amihez a pasik egyáltalán nem értenek. Csak hát az egó (természetesen tisztelet a kivételnek)...

Úgy gondolom, aki most ezeket a sorokat olvassa, az valószínűleg már átélte a féltékenység valamely formáját, hiszen ennek kialakulását általában észre sem vesszük, és már benne is vagyunk. Igen, jól sejted... én is az áldozatok közé tartozom, de ki más tudna erről többet mesélni, mint az, aki már megélte. Ahogy azt a bölcs őseink mondanák: "Hidd el, tapasztalatból beszélek, és segíteni szeretnék, hogy ne ess bele Te is ebbe a csapdába!" - Egy jó nagy lekvároskiflit (ha esetleg 18 év alattiak is olvasnák a bejegyzést) ! Mindent a saját bőrünkön tanulunk meg, nincs két egyforma élettörténet.

Jó! Jó! Életmód tanácsadást majd igény szerint privátban, most maradjunk a témánál!
Mi is az a féltékenység? (És most várnád, hogy psycho-doki módon kifejtem, de nem)
Iszonyat egyszerűen leírva: Az egó nem megfelelő kontrollálása, a birtoklási vágy túlzott szabadon engedése, és legfőképp iszonyatosan nagy (de itt most tényleg nagyon nagyra kell gondolni) ÖNBIZALOMHIÁNY.
Gondolj csak bele: Mik a féltékenység alapvető tünetei? 
- Hol van? Ha már van, akkor kivel van? Ha már kivel van, akkor mit csinál? Ha már mit csinál, akkor már biztosan MEGCSAL!!!!

VAGY

- Ez az ékszer kitől van? Ha már tőle van, akkor miért hordja? Ha már hordja, akkor biztosan érez valamit iránta! Ha már biztosan érez valamit iránta, akkor MEGCSAL!!!!

Sorolhatnám még a helyzeteket, szituációkat, de nincs szponzor, aki segítene kiadatni egy könyvet, úgyhogy példákból most legyen ennyi elég.

Mint fentebb is írtam, nem nagyon veszi észre az ember, amikor belekerül, mert a figyelme teljesen más irányba terelődik. Ez nem más, mint a nagybetűs SZERELEM (mely öl, butít és nyomorba dönt). Ugyebár egy kapcsolat elején mindenki azzal foglalkozik, hogy a másiknak minél inkább megfeleljen (ehhez mondjuk nem árt, hogy a partner szimpatikus is legyen), és közben szépen-lassan megfeledkezik önmagáról, az igényeiről, úgy kb mindenről. Nincs semmi más, csak a rózsaszín köd (esetektől függően napok vagy akár évekig is tarthat).
Majd hirtelen kezd felszívódni, és kezd újra előtérbe kerülni az ÉN. Na pontosan ekkor követjük el azt az iszonyatos hibát, amely később a féltékenységhez, kapcsolatok végéhez vezet: Tulajdonunkként kezdünk tekinteni a másikra. "Ő az enyém! Az én csajom/barátnőm/feleségem!" (Mondtam, hogy férfiszemmel mutatom be a témát). Gyakorlatilag megfosztjuk a másikat a szabadságától. Gátoljuk abban, hogy önmaga lehessen, hogy ugyanaz maradjon, akibe a legelején beleszerettünk. Ezt követően lép a képbe:


Amikor ahelyett, hogy felismernénk saját gyarlóságunkat, inkább a másikban kezdjük el keresni a hibát.
- Mert ugyebár lehet, hogy, na jó, talán, megeshet, hogy egy icipicit, de csak nagyon kicsikét hibáztam én is... Na de aztán Ő!!!!! Hát ő meg merte kérdezni, hogy mikor jövök haza! Akkor ő már biztos féltékeny, és még azt mondja, hogy én vagyok az! Várjunk csak! Miért akarja ő tudni, hogy mikor jövök haza? Ő itthon lesz. Én nem leszek. Akkor biztos majd jön valaki hozzá. Ha jön valaki hozzá, akkor már biztos, hogy akar is tőle valamit. Ha biztosan akar is tőle valamit, akkor már biztos lesz is köztük valami! MEGCSAL!!!
És még hogy én vagyok a hibás, mert féltékenykedek? Hát ő féltékenykedik és még félre is lép! Na persze, mindig mindenért én vagyok a hibás! 

A fenti párbeszéd (gyakorlatilag saját magammal: szakmai nyelven önbeforgatás) folytatódhatott volna a végtelenig és tovább, hiszen ezen a ponton kezdjük el megmérgezni a kapcsolatot, és határ a csillagos ég.

De miért gondoljuk azt, hogy a társunknak más kell? Egyszerű. ÖNBIZALOMHIÁNY! "Én nem vagyok elég jó. Én nem csókolok úgy. Én nem tudok úgy teljesíteni az ágyban. Az én cerkulám (18 év alatti olvasóknak megjegyezném, igen, itt az iskolában jól megismert ceruzáról beszélek) nem elég nagy neki."
Ácsi!!! Belédszeretett? Igen! Miért? Mert úgy vagy jó neki, ahogy vagy! Azt érzed Te saját Magadról, hogy van, amiben nem vagy olyan jó? Akkor miért a másikat kell ba... bántani? Beszéljetek róla! Ha úgy érzed, hogy javítanod kell, kérd a partnered segítségét! Mitől félsz? Ha szeret, akkor segíteni fog, és megérteni. Ha nem, akkor meg felesleges féltékenykedni, ki kell lépni a kapcsolatból. De ha az önbizalomhiány és az egó (már azért sem, már azért is) keveredik, megölöd a kapcsolatod!

Utolsó, de legelső sorban pedig a féltékenység legnagyobb ellensége a BIZALOM! Azok, akik távkapcsolatban élnek (mert ezek nem csak a mesékben és szappanoperákban léteznek), sokkal inkább megtapasztalják, hogy a kapcsolat legfőbb eleme a bizalom. Bízni a másikban, hogy tényleg elég jó vagy hozzá, ugyanakkor visszajelzést is adni, hogy ő is bízhasson Benned.

Meg lehet-e előzni a féltékenységet? Biztosan van, aki képes rá, de úgy gondolom, az esetek nagyon nagy százalékában nem lehet. Amit viszont tehetsz, hogy időben felismered, kialakítasz egy helyes, olykor kritikus önképet, és ami a legfontosabb, nyitsz afelé, hogy a másik szemével is lásd a világot. Mindez iszonyatosan egyszerű... Ha le kell írni. Persze a valóságban hihetetlen nehéz az érzelmeknek, önmagunknak parancsolni, és háttérbe szorítani az egót. De nyugodt szívvel tudom mondani, hogy nem lehetetlen. Ezzel pedig esélyt adunk magunknak arra, hogy ne üldözzük el esetlegesen azt a személyt, aki egy életen át boldoggá tudna tenni bennünket.

 Ennyi mára LexAndrew bölcsességeiből! Köszönöm, hogy elolvastál! Ha nem jutottál a végére, akkor meg tök mindegy, mit írok ide!

Ha lenne hozzá bármilyen gondolatod, kommented, véleményed, azt tedd meg lentebb, vagy a facebookon megosztott link alatt!

Ciao!

  Mit jelent napjainkban a Karácsony? Mikor is kezdődik a Karácsony? Szeretjük vagy ki nem állhatjuk ezt az Ünnepet?...
  Azért választottam ezt a témát mai bejegyzésemhez, mert számtalan ehhez hasonló kérdéssel szembesültem az utóbbi napokban, hetekben, és elkezdett foglalkoztatni a téma.

  Kezdhetnénk ott, hogy mi a Karácsony, mit ünneplünk ekkor, bla-bla-bla, de ha valakinek ezek a kérdések sem tiszták, azt igazából nem is érdekli maga az ünnep sem. Engem viszont érdekel, sőt, érdekel a körülöttem lévő emberek véleménye is. A mindennapokban egy-egy beszélgetés során elkerülhetetlenül szóba került ez az időszak is, és néha igazán meglepő gondolatokkal találkoztam.

  Ezen bejegyzésem első részében leírom, mit jelent számomra a Karácsony.
  Már kisgyermekkorom óta keresztény nevelélst kaptam, így nyílván a Biblia sem maradhatott ki az életemből ( megjegyezném, csak felszíni tudásom van, igazán mélyen sosem mélyedtem bele a Szent Könyvbe ). Első találkozásom a témával a "Jön a Jézuska" esemény volt. Persze a Jézuskának minden évben rossz volt a GPS-e, így mindig csak a késő esti órákban érkezett meg hozzám, amikor én már rég bevágtam a szunyát ( mert rámparancsoltak). Eleinte nem is nagyon foglalkoztam vele, hogy ki is ez a Jézuska... Hozza az ajándékot, aztán Happy-Hawaii minden. Néhány év elteltével viszont akarva-akaratlanul is szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bizony nem a Jézuska GPS-ével volt itt a gond. 

  Figyelem!!! Ha már el tudod olvasni ezt a bejegyzést, és még mindig úgy tudod, hogy a Jézuska hozza az ajándékokat, kérlek kattints a jobb felső sarokban található piros X-re!

Folytatás...

  Nos, egy idő után én is rájöttem, hogy Jézuskának kevés ideje lenne mindenkihez kimenni egyesével, megküzdeni a Rotweilerekkel, villanypásztorokkal, tűzforró kilincsekkel ( Lehet, kevesebb "Reszkessetek Betörők"-et kellene néznem ), így inkább felfogadott két titkosügynököt, Mr. és Mrs. Z-t, alias édesapámat és édesanyámat arra, hogy tegyék az ajándékokat a fa alá. Ekkor jöttem rá, hogy az egész életem egy átverés volt, mert a szüleim nem is civil munkások, hanem bűvészek. Hogyan jöttem rá erre? Egyszerű. Mindig a fa alatt találtam meg az ajándékokat, sosem hamarabb. Pedig elhiheted, végigtúrtam a létező - de csakis a tulajdonunkban lévő - összes szekrényt, ágy alatt, fölött, között, mindenhol kerestem, de soha nem találtam meg hamarabb. ( Ha Mr. vagy Mrs. Z Ügynök olvassa ezt a bejegyzést, üzenem: Good Job! )
  Így tehát elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy ki is ez a titokzatos megbízó, aki a szüleimet leszerződtette. Érdeklődtem, keresgéltem, mígnem eljutottam életem első hittan órájára. Nyílván már előtte is hallottam Istenről, meg hogy neki van egy fia, meg hasonló történetek, amit egy kisgyermek bizonyára teljes mértékben felfog, és megért. A hittan órán viszont megtudtam a részleteket: hogy a Jézuska Isten fia, meg hogy nagy öröm-boldogság volt, amikor ő megszületett, meg hogy ő meg is halt, de hogy mégsem halt meg, no meg a többi részlet, amit itt most nem fogok taglalni, de aki nem ismeri, teljes szívemből ajánlom annak a hittan órát.

  Nos tehát, megtudtam, hogy Jézus Isten fia, hogy azért jött a világra, hogy halálával megváltsa a mi bűneinket, és hogy a Karácsony nevű ünnep alkalmával igazából az Ő születését ünnepeljük. És itt most megállnék. Felmerülhet a kérdés: De az ő születésnapját miért ünnepli az egész világ, az enyémet meg miért nem?
  Ezek köré a gondolatok köré szőve szeretném leírni, hogy mit is jelent nekem a Karácsony. Ez az ünnep számomra egy ajándék, de nem hétkoznapi. Egy embert kaptam ( még ha 2016 évvel ezelőtt is történt ), aki ezen a napon ( illetve ki tudja, pontosan melyik nap, de itt a lényeg nem ez ) azért született meg, hogy majd egy "Krisztusi kort" leélve az életét adja mindazokért a bűnökért, amiket nap mint nap elkövetek. Ezt az utóbbi mondatot ne nézzük annyira feszesen: nap mint nap vétkezhetek ellened, barátaim ellen, családom ellen, szüleim ellen, vagy akár egy vadidegen ellen is. Azt mondják, hogy a Karácsony a Szeretet Ünnepe. Nos, én hiszem, hogy az. Nem azért, mert ilyenkor hú de szeretem még azt is, akivel év közben 2 szót sem váltunk. Azért a Szeretet Ünnepe, mert valaki annyira szeretett engem ( még így 1000+1 hibával is - remélem nem írtam keveset ), hogy az egyszülött fiát adta értem. Sablonos egyházi szöveg! NEM! Nagyon sokáig én is ezt gondoltam róla, de nem. Ez annál jóval több. Ez az, amit nem lehet másképp mondani, amit nem lehet más szavakkal megmagyarázni, mert ennek az ünnepnek ez a legfőbb mondanivalója.

  "Röviden" tehát ez az én véleményem a Karácsonnyal kapcsolatban.

  Mint az elején is említettem, ennél sokkal több gondolat cikázik a fejemben. Ezeket majd a következő részben / részekben fogom leírni.

  Addig is Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepet Kívánok Neked és Kedves Családodnak!