Hello Mindenki!

Nagyon sok bejegyzést olvastam már a témával kapcsolatban, leginkább női íróktól, ám férfiaktól annál kevesebbet. Pedig ez nem egy egyirányú, tipikusan csak nőket megszálló téma, amihez a pasik egyáltalán nem értenek. Csak hát az egó (természetesen tisztelet a kivételnek)...

Úgy gondolom, aki most ezeket a sorokat olvassa, az valószínűleg már átélte a féltékenység valamely formáját, hiszen ennek kialakulását általában észre sem vesszük, és már benne is vagyunk. Igen, jól sejted... én is az áldozatok közé tartozom, de ki más tudna erről többet mesélni, mint az, aki már megélte. Ahogy azt a bölcs őseink mondanák: "Hidd el, tapasztalatból beszélek, és segíteni szeretnék, hogy ne ess bele Te is ebbe a csapdába!" - Egy jó nagy lekvároskiflit (ha esetleg 18 év alattiak is olvasnák a bejegyzést) ! Mindent a saját bőrünkön tanulunk meg, nincs két egyforma élettörténet.

Jó! Jó! Életmód tanácsadást majd igény szerint privátban, most maradjunk a témánál!
Mi is az a féltékenység? (És most várnád, hogy psycho-doki módon kifejtem, de nem)
Iszonyat egyszerűen leírva: Az egó nem megfelelő kontrollálása, a birtoklási vágy túlzott szabadon engedése, és legfőképp iszonyatosan nagy (de itt most tényleg nagyon nagyra kell gondolni) ÖNBIZALOMHIÁNY.
Gondolj csak bele: Mik a féltékenység alapvető tünetei? 
- Hol van? Ha már van, akkor kivel van? Ha már kivel van, akkor mit csinál? Ha már mit csinál, akkor már biztosan MEGCSAL!!!!

VAGY

- Ez az ékszer kitől van? Ha már tőle van, akkor miért hordja? Ha már hordja, akkor biztosan érez valamit iránta! Ha már biztosan érez valamit iránta, akkor MEGCSAL!!!!

Sorolhatnám még a helyzeteket, szituációkat, de nincs szponzor, aki segítene kiadatni egy könyvet, úgyhogy példákból most legyen ennyi elég.

Mint fentebb is írtam, nem nagyon veszi észre az ember, amikor belekerül, mert a figyelme teljesen más irányba terelődik. Ez nem más, mint a nagybetűs SZERELEM (mely öl, butít és nyomorba dönt). Ugyebár egy kapcsolat elején mindenki azzal foglalkozik, hogy a másiknak minél inkább megfeleljen (ehhez mondjuk nem árt, hogy a partner szimpatikus is legyen), és közben szépen-lassan megfeledkezik önmagáról, az igényeiről, úgy kb mindenről. Nincs semmi más, csak a rózsaszín köd (esetektől függően napok vagy akár évekig is tarthat).
Majd hirtelen kezd felszívódni, és kezd újra előtérbe kerülni az ÉN. Na pontosan ekkor követjük el azt az iszonyatos hibát, amely később a féltékenységhez, kapcsolatok végéhez vezet: Tulajdonunkként kezdünk tekinteni a másikra. "Ő az enyém! Az én csajom/barátnőm/feleségem!" (Mondtam, hogy férfiszemmel mutatom be a témát). Gyakorlatilag megfosztjuk a másikat a szabadságától. Gátoljuk abban, hogy önmaga lehessen, hogy ugyanaz maradjon, akibe a legelején beleszerettünk. Ezt követően lép a képbe:


Amikor ahelyett, hogy felismernénk saját gyarlóságunkat, inkább a másikban kezdjük el keresni a hibát.
- Mert ugyebár lehet, hogy, na jó, talán, megeshet, hogy egy icipicit, de csak nagyon kicsikét hibáztam én is... Na de aztán Ő!!!!! Hát ő meg merte kérdezni, hogy mikor jövök haza! Akkor ő már biztos féltékeny, és még azt mondja, hogy én vagyok az! Várjunk csak! Miért akarja ő tudni, hogy mikor jövök haza? Ő itthon lesz. Én nem leszek. Akkor biztos majd jön valaki hozzá. Ha jön valaki hozzá, akkor már biztos, hogy akar is tőle valamit. Ha biztosan akar is tőle valamit, akkor már biztos lesz is köztük valami! MEGCSAL!!!
És még hogy én vagyok a hibás, mert féltékenykedek? Hát ő féltékenykedik és még félre is lép! Na persze, mindig mindenért én vagyok a hibás! 

A fenti párbeszéd (gyakorlatilag saját magammal: szakmai nyelven önbeforgatás) folytatódhatott volna a végtelenig és tovább, hiszen ezen a ponton kezdjük el megmérgezni a kapcsolatot, és határ a csillagos ég.

De miért gondoljuk azt, hogy a társunknak más kell? Egyszerű. ÖNBIZALOMHIÁNY! "Én nem vagyok elég jó. Én nem csókolok úgy. Én nem tudok úgy teljesíteni az ágyban. Az én cerkulám (18 év alatti olvasóknak megjegyezném, igen, itt az iskolában jól megismert ceruzáról beszélek) nem elég nagy neki."
Ácsi!!! Belédszeretett? Igen! Miért? Mert úgy vagy jó neki, ahogy vagy! Azt érzed Te saját Magadról, hogy van, amiben nem vagy olyan jó? Akkor miért a másikat kell ba... bántani? Beszéljetek róla! Ha úgy érzed, hogy javítanod kell, kérd a partnered segítségét! Mitől félsz? Ha szeret, akkor segíteni fog, és megérteni. Ha nem, akkor meg felesleges féltékenykedni, ki kell lépni a kapcsolatból. De ha az önbizalomhiány és az egó (már azért sem, már azért is) keveredik, megölöd a kapcsolatod!

Utolsó, de legelső sorban pedig a féltékenység legnagyobb ellensége a BIZALOM! Azok, akik távkapcsolatban élnek (mert ezek nem csak a mesékben és szappanoperákban léteznek), sokkal inkább megtapasztalják, hogy a kapcsolat legfőbb eleme a bizalom. Bízni a másikban, hogy tényleg elég jó vagy hozzá, ugyanakkor visszajelzést is adni, hogy ő is bízhasson Benned.

Meg lehet-e előzni a féltékenységet? Biztosan van, aki képes rá, de úgy gondolom, az esetek nagyon nagy százalékában nem lehet. Amit viszont tehetsz, hogy időben felismered, kialakítasz egy helyes, olykor kritikus önképet, és ami a legfontosabb, nyitsz afelé, hogy a másik szemével is lásd a világot. Mindez iszonyatosan egyszerű... Ha le kell írni. Persze a valóságban hihetetlen nehéz az érzelmeknek, önmagunknak parancsolni, és háttérbe szorítani az egót. De nyugodt szívvel tudom mondani, hogy nem lehetetlen. Ezzel pedig esélyt adunk magunknak arra, hogy ne üldözzük el esetlegesen azt a személyt, aki egy életen át boldoggá tudna tenni bennünket.

 Ennyi mára LexAndrew bölcsességeiből! Köszönöm, hogy elolvastál! Ha nem jutottál a végére, akkor meg tök mindegy, mit írok ide!

Ha lenne hozzá bármilyen gondolatod, kommented, véleményed, azt tedd meg lentebb, vagy a facebookon megosztott link alatt!

Ciao!